Németországban folytatjuk történetünket (1912-ben), Christopher épp megérkezik csalfa feleségéért, aki meglepetésére elé jött. Sajnos gyorsan kiderül, hogy nem az örömteli viszontlátás reményében tett így, hanem hogy közölje, hősünk édesanyja elhunyt. A férfi nagyon elszomorodik, ritka alkalmak egyike, hogy érzelmeket mutat.
Útközben feleségével beszélgetnek, Sylvia szerint az édesanyja miatta halt meg, belehalt a bánatba, hogy elhagyta; vagy azért, mert visszafogadta – a férj tiltakozik. Az asszony kérdi, hogy mit fecseg a nép az elszökéséről, de Christopher megnyugtatja, hogy csak Macmaster tud a dologról – Sylvia ettől nem lesz nyugodt. Na ja. Előveszi kézitükrét, melyet az előző részben már láthattunk (korábbi szeretőjétől kapta), majd amikor meglátja férje arckifejezését, fogja a tükröt, és kihajítja az autó ablakán. Hősünk azonban megállítja a kocsit és megkeresi az eldobott holmit – Sylvia bőszen vigyorog magában a jeleneten. Mikor férje visszaül, megemlíti, hogy találkozott nemrég egykori szeretőjével, akitől ezt kapta (Gerald Drake, ugye), de már nem jelent neki semmit. Christopher meglehetősen idült fejet vágva nyugtázza az eseményeket.
