Sajnálom Pintér Attila szövetségi kapitányt. Még mielőtt e kezdés után valaki felháborodottan betelefonálna a szerkesztőségbe, mondván, mit védem ezt a szerencsétlent, aki minden idők egyik leggyengébb magyar labdarúgó-válogatottját „varázsolta” a gyepre az északírek elleni Eb-selejtezőn, gyorsan megmagyarázom. Pintér egyik fő értéke játékosként és edzőként is határtalan győzni akarása volt, motivációs eszköztárának pedig fontos részét képezték nagy löttyös indulatának verbális megnyilvánulásai. Magyarul káromkodott, mint a kocsis, bárkinek leordította a fejét, ha úgy gondolta, hogy ez hatásos, s tetszik vagy sem, focipályán bizony nem szokatlan e módszer (gondoljunk csak például Mészöly Kálmán elhíresült portréfilmjére a norvégok elleni 1982-es vb-selejtezőről).