Az antibiotikumok évtizedeken át tartó túlzott használata a kórházakban és az állattenyésztő telepeken oda vezetett, hogy a baktériumok rezisztenssé váltak, s az orvostudománynak új ellenszereket kell felfedeznie, hogy lépést tudjon tartani a mutációkon átment baktériumokkal.
Maryn McKenna a Wired magazin és más ismert lapok hasábjain is foglalkozott már a súlyosbodó problémával. Az újságírónő egy észak-karolinai csirkefarmról tudósított nemrég, ahol Craig Watts állattenyésztő azért nyitotta ki ajtaját előtte, hogy felhívja a figyelmet a veszélyre. Watts a csirkéket a Perdue Farms-tól kapja, feladata a felnevelésük. A Perdue Farms nevű vállalat beszállítójaként – és annak rábeszélésére hallgatva – az antibiotikumokkal kiváló termelési eredményeket mutatott fel. De a zsúfolt hodályban ezek a szerek sem fékezik meg az állatok egészségének romlását.
Watts az e fajta „intenzív tenyésztés” hátrányairól cikkeket kezdett írni, egy kongresszusi meghallgatásra is elment Washingtonba a nyilvánosság elé tárni tapasztalatait, s videót készített az összezsúfolt csirkékről a World Farming állatvédő szervezet számára. Ezzel jogi kockázatot vállalt: beszállítóként nem szabadna beszélnie a munkakörülményekről és a termelési gyakorlatról.
Watts szerint egy 30 000 csirkét nevelő üzemben megszokottnak számít, hogy 1000 jószág meghal. Az ok: fertőzés, genetikai rendellenességek, sérülések. A szerződés megtiltja neki, hogy napfényre engedje a csirkéket. Az alig néhány hetesen már kifejlett testű szárnyasok fáradtan fújtatnak, pihegnek, mert túlságosan nagy méretű mellkasukat képtelenek megtartani. (Arról nem szól a videó, hogy ezt vajon a mozgáshiány okozta, vagy hormonkezelés és a felgyorsított növekedés.)
A „talajt” nem cserélik alattuk, az tele van ürülékkel. Testük aljáról ezért kihull a toll, s bőrbetegségek alakulnak ki rajta..
Az állatok jóléte felett őrködő Humane Society of the United States beperelte a Perdue-t, mely a bírósági ügy végén októberben kénytelen volt levenni a termékei csomagolásán szereplő „process verified” címkéből az utalást az „emberségesen” (humanely) történő tenyészésre. E szót többé nem használhatja a vállalat.
A „process verified” egyébként annyit tesz: az állat nem kapott antibiotikumot, csak vegetáriánus tápban részesült, nem tartózkodott kalitkába zárva, nem kapott állati mellékterméket, és emberséges körülmények között tenyésztették. (A Perdue-nek bedolgozó farmok szinte mindegyike leállt az antibiotikumok használatával 2013-ban.)
Az állatvédők szeretnék elérni, hogy az amerikai szupermarketek csakis emberségesen nevelt, tehát nem saját ürülékükben tocsogva álló-fekvő, tömegesen összeszorított állatokat vásároljanak, melyek gyakran az antibiotikumnak ellenálló betegségeket is beleik végtermékeiből kapják el. A hormonok és a szteroidok használatát sem látnák szívesen.
A teljes cikk itt olvasható.