Új koncepció? Vagy csak a jól hangzó márkanevet találták ki hozzá mostanában? A koncepció jegyében működő feleket tömörítő Global Impact Investing Networköt (GIIN) is csak 2009-ben alapították meg a Clinton Global Initiative éves közgyűlésén. A szervezet alapötlete 2006-ban vetődött fel 40 befektető együttgondolkodásából; a szakirodalom innen datálja az impact investing kifejezés létezését. Azt a szövetség is elismeri, hogy egyelőre nem elég egyértelmű, hogyan mérhető az ilyen típusú befektetés legfontosabb tényezője: hatása az érintett, megcélzott közösségre.
Soros és a piaci rés
A hatástőke társadalmi vállalkozókba fektet, akik a hagyományosan karitatív akciók és alapítványok szférájába száműzött projekteket vállalkozói alapon működtetik. Mennyi ilyen ethosszal invesztáló játékos mozog a világban? Az ImpactBase adatbázis 1000 alapot és befektetési lehetőséget tartalmaz.
A legújabb kezdeményezés Soros György és az eBayt alapító Pierre Omidyar nevéhez és pénzéhez köthető. A Leapfrog – békaugrás – nevű magántőkealapon keresztül elsősorban biztosítási, pénztakarékossági és banki szolgáltatásokba fektetnek Afrikában és Ázsiában. Céljuk a szegények felemelése és az életszínvonal javítása, de úgy, hogy keresnek is rajta. Egy tátongó piaci rést lovagoltak meg: a befektetésre kiszemelt vállalkozások célközönsége a piacvezető cégek által ignorált társadalmi réteg, mint például a munkaképes, de napi 10 dollárnál kevesebb jövedelmet felmutató HIV-fertőzöttek, akiket nem voltak hajlandók ügyfélnek elfogadni a nagy biztosítók.
Újfajta angyalok
Egy hatásbefektetésre szakosodott alap tulajdonképpen az a tőkepiacon, mint ami a B Corp (amiről itt olvashat részletesebben) a magánszektorban. Nem véletlen, hogy a GIIN három alapítójának egyike a B Lab, amely B Corpok életre hívását segíti. A hatástőke eredménye általában B Corp, Alacsony-nyereségű Korlátolt Felelősségű Társaság (LP LLC) vagy Közösségi Érdek Vállalat (Community Interest Co.) az angolszász üzleti világban.
A tőke úgy áramlik egy-egy cégbe, projektbe, hogy nincs kitűzve a kilépés dátuma vagy módja (részvénykibocsátás vagy cégeladás). Az is előfordul, hogy az alap adományokat gyűjt, majd saját kontójára kezeli azt befektetésként, a profitot pedig visszaforgatja más társadalomjavító vállalkozásokba. Számos hatásbefektető „türelmes tőkének” nevezi a pénzt, amit mozgat.
Magyarországon még a hatástőkét megelőző ideológia, a társadalmilag felelős befektetés is gyerekcipőben jár, vallják szakértők. Talán az Ashoka Magyarország közelíti meg leginkább a Leapfrog példáját. A hálózat pénzügyi és szakmai támogatást nyújt társadalmi vállalkozóknak évi 40 millió dolláros globális büdzséből.
forrás: piacesprofit.hu