Megünnepeltük azt a kort, ami szép volt, jó volt, de nem baj, hogy elmúlt – már csak a zenéit tekintve sem. Kisgyerekkorunk kedvenc nótái csendültek fel, melynek egyrészt nagyon örültünk, másrészt viszont felmerült bennünk, hiányoztak-e. Igazából nem, de volt olyan vicces és kellemes a buli a maga szánalmas módján, hogy öröm volt ott lenni! Pláne amikor a már-már szupercuki Vengaboys is előkerült végre. A lényeg, hogy tényleg jót ünnepeltünk 2014. augusztus 29-én pénteken Mogyoródon a Hoff bandával!
Bea bejegyzései
Knight Rider már itt köröz körülöttünk
David Hasselhoffot szerettük Knight Riderként, Mitchként, még kicsit félrecsúszott, korosodó, sztárallűrös celebként is. Hogy énekesként is szeretni fogjuk-e, az holnap kiderül, kíváncsian várjuk! A piros pontját már megkapta, hogy így rákészül a mogyoródi bulira: most landolt, már itt van Magyarországon!
Balaton Sound szombat – feketézés, sárgázás meg zöldezés Wiz Khalifára
Szóval a mérleg egyik oldalán sár, eső, szélvihar, hideg. A másik oldalon meg Wiz Khalifa. Igazából nem is az ő neve, hanem a Balaton Sound maga húzott le minket Zamárdiba. És aztán szerencsénk volt: az eső nem volt olyan nagy, a sár a legtöbb helyen kikerülhető volt, a szélvihar hamar és gyorsan elcsitult, a hideg ellen meg mindig magunkhoz tudtunk venni némi melegítő alkoholt. Vagy más tudatmódosítót, mert voltak azért páran, akik azt tették. Pláne ha már Wiz Khalifa zenélt.