Pogány Juditot, Nagy Alfrédot és Schneider Zoltánt jelölték idén a Kaszás Attila-díjra. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki a szeptember 8-i gálán átveheti az elismerést. A díjátadót ezúttal négynapos fesztivál kíséri a Győri Nemzeti Színházban.
Fidelio bejegyzései
Cyprien Katsaris: “Lehet, hogy egy korábbi életemben itt éltem”
Cyprian Katsaris április 29-én közös estet ad a Győri Filharmonikus Zenekarral a Zeneakadémián. A készülő koncertről, és a magyar zeneszerzők iránti rokonszenvéről a görög zongoraművésszel beszélgettünk.
A Győri Balett ismét Itáliában
A sikeres tavalyi turné után a társulat most két városban, Torinóban és Cuneóban lép színpadra – tájékoztatott Kiss János igazgató.
Megnyílt a Pesti Vigadó
A felújított Pesti Vigadó jelképes kulcsát Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyújtotta át Fekete Györgynek, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökének. A pénteken megtartott ünnepségen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök, köszöntőt mondott Tarlós István főpolgármester. GALÉRIA
Fidelio Klasszik: Huszti, Juronics, Polgár
A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának március 15-i adásában szó lesz még a 15. Győri Nemzetközi Ütős Fesztiválról és a Műcsarnok Goldenroach Unlimited kiállításáról is.