Gabba bejegyzései

13-as raktár 5×06 – Endless (Végtelen) SOROZATZÁRÓ

Kedves olvasók! Hát ez a pillanat is eljött, véget ér kedvenc sorozatunk nemcsak a tévében, hanem itt a blogon is. Négy és fél éve írok hogyvoltokat és ez az első sorozatom, ami több évadot ért meg és még szépen le is zárták. Az utolsó részben az összes főszereplő előkerült, ha másképp nem, akkor flashbackben. A záró epizód alapvetően könnyed hangvételét átszövi a búcsú melankóliája, de ez nem is lehet másképp. Sört/töményet/csokit/zsebkendőt előkészíteni, az utolsó hogyvolt következik.

Az 1889-es Londonban kezdünk, félpucéran menekülő nőt üldöz egy rosszarcú férfi lámpással. A nő hiába kiabál, senki sem jön segítségére, a férfi beszorítja egy zsákutcába. A nő feltesz egy szemüveget és az ujján megforgatja az alakváltást előidéző Harriet Tubman gyűszűt (már láttuk az 1×12-ben), és máris Helena Wells áll előttünk. Sajnos a ruhája is visszanőtt, így dús idomaiból nem látunk többet, a Tesla segítségével lesokkolja a támadót, aki nem más, mint Hasfelmetsző Jack. Előkerül Caturanga, a 12-es raktár főügynöke és Helena mentora (láttuk a 3×12-ben) és gratulál: alig egy hónapos munkaviszony után sikerült Helenának megszereznie a Hasfelmetsző lámpását (erről az ereklyéről az 1×11-ben már volt szó). Miközben Caturanga arról beszél, hogy a következő raktár helye már nem Angliában lesz, a kép átvált a jelenbe.

ware5 01

ware5 01

Ügynökeink Mrs. Frederic társaságában valami kerek kőasztal körül ülnek, a félelmetes arcberendezésű főnéni szerint ez nem egyszerű holokivetítő, hanem a raktár időkapszulája, ami minden ügynöktől őriz valami különleges emléket. (Ez a cucc volt egyébként Artúr király kerekasztalának is az ihletője, bár ha jól emlékszem, a Gyalog galoppban erre nem volt utalás.) Pete örül, hogy legalább kivetítőn újra látta Helenát, aki Myka szerint jelenleg egy Giselle nevű nővel él együtt. Höjj, azt a filmet is szívesen megnézném, vigyorog a baltaarcú (ezzel nem vagy egyedül, öcsém). Úgy néz ki, hogy Valda múltkori akciózása következtében a raktár költözésre készül, és ilyenkor a régi ügynökök emlékei közül az asztal kiválaszt egy-egy meghatározó esetet, amit a kapszula elraktároz. Úgy tűnik, a 13-as raktár korszakának végéhez ért, közli Mrs. Frederic. Főcím.

ware5 02

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

13-as raktár 5×04 – Savage Seduction (Vad csábítás)

Kérem szépen, így a sorozat végefelé megint egy olyan feelgood epizódot kaptunk, ami a show legjobb pillanatait idézi: könnyed, vidám, némileg a korábbi karácsonyi különepizódok stílusában, az ilyen percekért szeretjük ezt a sorozatot, és ezek miatt fog hiányozni, de nagyon. Kedvenceinken látszik, hogy felszabadultan lubickolnak a szerepben, a hogyvolt is igyekszik ezt a hangulatot visszaadni. Ja, még annyit, hogy az epizód felér egy gyorstalpaló spanyol nyelvtanfolyammal, ezt szerencsére a magyar verzióban is megőrizték, és szinkronizálás helyett feliratozták a spanyol szövegeket. Lássuk tehát, vamos amigos!

A panzióban nyitunk, Myka a laptopján az egy éve elkezdett regényét írná, de még mindig csak hat oldallal van készen, alkotói válság vagy túlzott munkahelyi elfoglaltság miatt nem halad, ilyesmit a hogyvoltírók is gyakran tapasztalnak magukon, csak jelzem. Pete cikizné is emiatt, de jön Artie, jelzés érkezett Claudia és Steve részére: a Dakota Egyetemen az egyik hallgatónak, Charlie Battesnek prezentáció közben három darabba tört a gerince, ezt kell kinyomozniuk. Ekkor régi ismerős, Kelly Hernandez lép be, akivel Pete a 2. évadban járt, a csaj legalább hét hónapos terhes, Pete döbbenten vizslatja, ezt most én csináltam? De Kelly megnyugtatja, ne parázzon, hiszen már legalább két éve szakítottak, ő időközben férjhez ment, abból a kapcsolatból van a gyerek. Most segítséget kérni jött: a nagymamája tévéje megzavarodott, nézzék meg.

ware5 01

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

13-as raktár 5×02 – Secret Services (Titkos szolgálatok)

Állandó rohanás és világmegmentés helyett ezúttal egy viszonylag helybenülős részt kapunk, a klasszikus egy epizód – egy ereklye sémára húzva. Külön szórakozási faktort jelent Pete bubifrizurája, amin egyszerűen nem tudok napirendre térni, most komolyan, a sminkeseknél mindenki vaksi? Vagy csak simán ki akartak cseszni vele, mert akkor sikerült. A panzióban kezdünk, Jinksy és Claudia a lány szüleinek balesetéről beszélget, kedvenc vörösünknek meggyőződése, hogy valami raktáros ügy volt a háttérben, mert a jelentés szerint a szülők kocsija álló helyzetből csapódott neki a fának. Belép Artie, Claudia gyorsan témát vált: Új a szemöldökzseléd?, kérdezi, de a szakállas átlát a szitán és kijelenti, ha a lány ennyire akarja, elviszi a húgához.

ware5 01

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

13-as raktár 5×01 – Endless Terror (Végtelen borzalom)

Az utolsó évadhoz értünk, kedves olvasók, már csak hat rész van hátra, de most ne ezen könnyezzünk, hanem azon, hogy a Viasat a záró évadot napi darában adja, én meg csak heti egy hogyvoltot tudok vállalni. Kapjunk is bele, mert az évadnyitó ugyanazzal a lendülettel pörög, mint amilyennel az előző rész véget ért, öveket becsatolni! Hosszú lesz, de pár sörrel elmegy. Szóval ott hagytuk el, hogy az ügynökök kimenekültek a raktárból, ahol Paracelsus átvette az irányítást, mint önkényes gondnok, Claudia viszont bent maradt, hogy felvegye vele a küzdelmet. Az évadzáróban látott zöld szalag segítségével ugyanis Mrs Frederictől őrá származott át a gondnoki feladat, így a két rivális összecsapása elkerülhetetlen. Először verbálisan abuzálják egymást, majd Paracelsus különféle ereklyéket küld rá kedvencünkre, de azok nem sebesítik meg. Én a raktár része vagyok, és az nem hagyja, hogy megöljön, Voldemort, vigyorog Claudia. Egyúttal azonban épp ez lesz kedvencünk gyengéje is, Paracelsus ugyanis rájön, hogy ha a raktárat és az ereklyéket tudja irányítani, akkor Claudiát is. Energiasugárral lebéklyózza és az irodába vezeti, ahol a 4×19-ben már látott különleges szemüveggel (ami Orville Wright pilótáé volt) kiszipkázza Claudia elméjéből az ott tárolt információkat. Majd arra kényszeríti, hogy a nyilvántartásban nézzen utána Karl Schwarzschild német fizikus-csillagásznak, és elárulja, olyasmire készül, ami mindent meg fog változtatni. Na, aggódhatunk megint, remegni is kezd a kzem, mizt a nyűrfalevvél. Főcím.

ware5 01

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Az Onedin család 5×02 – Rescue (Mentőakció)

Hosszú idő után végre ismét kimozdulunk a Brit-szigetek környékéről és távolabb keresünk izgalmakat, follow me! A nyitó képsorokon a Fekete-tengerről visszatért Jamest látjuk, aki Harris bankárhoz kopogtat be. Persze nagy cselesen nem Liverpoolban kötött ki, hanem Holyheadben, onnan postakocsin jött, mert nem akarta megkockáztatni, hogy a bank nevében Harris lefoglalja a hajóit. Pompás minőségű gabonaszállítmányt hozott, a haszonból simán kifizeti az esedékes kamattartozást, sőt már a kezében van egy új szerződés is: vasárut fog szállítani Pireuszba. Abból már a tőkét is tud törleszteni, Harris azonban még habozik és újabb biztosítékot követel: jelzálogot James egyik házára. Végül megegyeznek és aláírják az új szerződést, akkor sürgönyözzön a hajóinak, hogy jöhetnek, mondja Harris. Erre James csak vigyorog: Már rég úton vannak ide, mert biztos voltam benne, hogy maga aláírja a megállapodást.

Rescue01

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!