Gabba bejegyzései

Az Onedin család 3×08 – Ice and Fire (Jég és tűz)

Nálunk támad a tél, és a címből sejthetőn ugyanez lesz a mai részben is, úgyhogy a mostani posztot javaslom sapka-sálban olvasni, a Jägermeister ajánlásával. Fogarty hajózik hazafelé az Oberon nevű Frazer-tulajdonban álló vitorlással, a legénység vidám, várják őket a kikötői nyilvános kocsmák és a dús keblű nyilvános honleányok. Az utóbbiak közül Ryan vitorlamester különösen a rendkívül adakozó természetű Maggie-t ajánlja a fiatal hajósinas, Tom figyelmébe, a fiú pironkodva hallgatja a minden szaftos részletre kiterjedő műsorajánlót. Ennek megfelelően, amint az Oberon kiköt, a matrózok gyorsan nekilátnak a kirakodásnak, nem sejtve, hogy vágyaik közeles kielégítését a fedélzetre lépő James Onedin éppen megakadályozni készül. James Fogartyval kezd tárgyalni, a hajót és a legénységet három hónapra bérelte ki Frazertől, és most értesült egy tisztes haszonnal kecsegtető ajánlatról, úgyhogy kirakodás után az Oberon másnap reggel már indul is Svédországba. Acélsínt szállít oda, visszaútban meg bányafát Mr. Biddulphnak, Fogarty enyhén szólva nem boldog. A Balti-tenger ilyenkor már jégveszélyes, októberben őrültség odaindulni, próbál tiltakozni, de James szokás szerint magabiztos: Ma még csak elseje van, a reggeli dagállyal indulnak, veszi elejét a további vitának.

Ice01

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Az Onedin család 3×04 – Amazon Cargo

Több hónapos szünet után újra felvesszük a fonalat kedvenc kapitalistánk történetében, és mindjárt javítjuk is az újabbkori keresztségben „Amazon a fedélzeten”-re magyarított címet a sztorihoz illő „Szállítmány az Amazonason”-ra. De ennyi tudálékosság elég is, haladjunk szaporán, az évad egyik legjobb része vár ránk, tengerire magyar!

Ott hagytuk el, hogy Frazer szenior lecsapott a brazil vasútépítő biszniszre, sőt egy általa gründolt cég révén megszerezte James gőzhajóját, az Anne Onedint, átnevezte Skót Lányra és már útnak is indította vele Fogartyt ezer tonna szénnel Brazíliába. A nyitó képeken a fiatal José Braganza és Elizabeth romantikáznak, gyorsan összemelegedtek pár hét alatt, és most szomorúan készülnek az elválásra, merthogy Jamesnek szüksége van valakire, aki tud portugálul. Sz Sz lila keszkenőt ad át Josénak, aki megcsókolja és kebelébe rejti a drága kincset, írsz majd, igen, te is írsz majd, igen, tisztára Jókai tollára illő jelenet.

Amazon01

Haláli zsaruk 1×10 – In-Laws Vs. Outlaws

Parkolóházban nyitunk véres csendélettel: szétlőtt kocsik, szétlőtt pénzesbőrönd, szétszóródott papírpénz, közte elszórtan négy hulla. Védőmellényes zsaruk érkeznek a helyszínre, vezetőjük Dan Noone, szakállas kemény zsaru, akit a Lostban még Frank Lapidusnak hívtak, de azóta nyilván pályát módosított. Az egyik kocsi alól rémült szemtanú mászik elő, a kocsijában szundikált és arra ébredt, hogy ismeretlenek spanyolul kiabálnak egymással majd heves lövöldözésbe kezdenek. Neki már az emléktől is felkavarodik a gyomra, gyorsan el is rohan a klotyóba hányni egy jót. Dan szolgálati laposüveget vesz elő a zsebéből és jól meghúzza, hát igen, elkél ide a védőital.

In-Laws01

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!