A Kettő Mérce blog szerint a József nádor téri tömegben feltűnt Budaházy György is, a blog tudósítói árpádsávos zászlót is láttak.
hvg@hvg.hu bejegyzései
A felszólalók listája
– Gács Anna (oktatási hálózatok közös szónoka) – Szalai József (Rosta Rokkant Mozgalom) – Györkös Ágnes (civil) – Kiss Csaba (Rehab Critical Mass) – Jónás Amália (A Város Mindenkié) – Cseh Katka (Népharag csoport) – Krasznahorkai Emma (Nem Némulunk El csoport) – Szilvási István (Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány) – Mendrey László (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) – Marek Bertram (hallgató) – Iványi Gábor
Vida Ildikó emelte a tétet a Goodfriend-ügyben
Egy újabb interjúban az amerikai ügyvivő még konkrétabban nevezte korruptnak a NAV-elnökét Vida Ildikó ügyvédje szerint. Vidáék ezért feljelentéskiegészítést tettek az ügyben, így az ügyészség már többrendbeli rágalmazás miatt nyomoz. Magyar György ügyvéd szerint ugyanakkor mindegy, hogy mi történik, Vidára már úgyis “kiadták a kilövési engedélyt”.
Hatalmas fémlerakatra bukkantak a NAV-osok egy budapesti kertben
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy furgon rakteréből 620 kilogramm, valamint egy családi ház kertjéből és garázsából 30 tonna háztartási fémhulladékot foglaltak le.
Bezárják Matolcsy tervhivatalát
Alig több mint két évig húzta a Matolcsy György minisztersége idején kitalált jövőkutató hivatal. Milliárdok mentek el rá.