Hétfőn felgyorsult a napok óta tartó forintgyengülés és az euró kurzusa délutánra 303 fölé emelkedett. A 303,10−303,50 közötti sáv már többször − áprilisban és augusztusban − … …
Napi Gazdaság bejegyzései
Túl vannak a válság nehezén az európai nagybankok
Kifejezetten biztatóan alakulhat az európai piacon tevékenykedő nagybankok jövője, úgy tűnik, a nehezén túljutottak, a tőkehelyzet sokat javult, elillanóban az eurózóna gyors összeomlását és a problémás … …
Háromszáz forint fölé ment az euró
Csütörtökön még megállította a 300-as szint a forint gyengülését, pénteken azonban már délelőtt átlépte az árfolyam ezt a határt, és vélhetően a sok stop megbízásnak betudhatóan gyorsan vesztett értékéből … …
Visszaszólt az EU-biztos Matolcsynak
Reagált az Európai Bizottság szóvivője jegybankelnök csütörtöki megnyilatkozására, amelyben Matolcsy György lemondásra szólította föl Olli Rehn gazdasági és pénzügyi uniós biztost. A jegybankok függetlenül … …
Nagyon erős számokat közölt a BTel
Rendkívül erős harmadik negyedévet ért el a Business Telecom a harmadik negyedévben. A cég gyorsjelentése szerint a nettó eredmény 547 millió forint lett, szemben az egy évvel korábbi 34 millió forinttal. … …