Gyorsabban közeledett az unió fejlett térségéhez Magyarország 2004 előtt, mint azt követően. Vagyis alapvető pályamódosításra lenne szükség, aminek alapja a bizalom visszaszerzése, a kiszámíthatóság, a politikai közmegegyezés lehetne – hangzott el kedden a GKI által szervezett Tíz éve az EU-ban felzárkózás nélkül című konferencián.
Nol - Gazdaság bejegyzései
Kockázatokkal gyorsuló világgazdaság
A túl alacsony infláció deflációs veszélyt rejt magában, növelheti az adósságterheket és a reálkamatokat, s erre éppen semmi szüksége sincs az idén a vártnál kissé lendületesebben gyorsuló, de jövőre megint kockázatokat halmozó világgazdaságnak – írja frissített prognózisában a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely a feltörekvő országokat is figyelmezteti az amerikai jegybank lépéseinek kellemetlen mellékhatásaira.