Teveli Zoltán bejegyzései

“A büntető érdekes körülmények között született”; Szivics szerint jobb csapat a Paks a DVTK-nál – edzőik

Csertői Aurél szerint mióta Pakson edző, most nyújtotta csapata a legjobb teljesítményt, a Diósgyőr elleni 3-1-re megnyert mérkőzést követően Szivics Tomiszláv amondó volt, az MVM Paks jelenleg jobb csapat, mint a DVTK. A kispadtól elküldött Horváth Ferenc érdekes körülmények között esett büntetőről beszélt, míg Bekő Balázs azt sajnálta, hogy a végén nem használták ki, hogy kinyíltak a győriek.

14 hónap eltiltás, félmilliós bírság az MLSZ-től – agyonbüntetett edzők a magyar fociban

A héten ismét büntetett a szövetség sportszakemberhez nem méltó magatartás miatt, ezúttal Véber György fizethet 200 ezer forintot, Vágó Attilát pedig pár napja tiltották el rasszista kijelentések miatt egy évre. Nem az első hasonló jellegű büntetés ez az utóbbi hónapokban, a klubok mellett a Fegyelmi Bizottság egy ideje gyakran szankcionálja az edzőket, stábtagokat is sportszerűtlen viselkedés esetén. Honlapunk az idei és az előző bajnoki szezon személyi jellegű büntetéseit szedte össze a kispadok „tájékáról”: összeállításunkból kiderül, kik a legtöbbet büntetett hazai edzők. Vannak, akik már félmilliónál is többet fizethettek, de legalább egyéves eltiltásokra is akadt már példa.

Ligakupa: Nyolcgólos meccset nyert az ETO – az összes mai eredmény

Fordulót tartottak a Ligakupában szerdán. Az este két meccsén a Vasas 2-1-re verte otthon az Ajkát, míg a Győri ETO Csákváron vendégszerepelt, Horváth Ferenc együttese nyolcgólos meccsen verte az NB II-es együttest, 5-3 lett a vége.