Mióta van jelen az életünkben a villamos energia hajtotta gépkocsi? Erről találtam egy remek infografikát a Nemzetközi Energia Ügynökség honlapján.

A kezdetek, 1801-1850

A korai elektromos autókat az Egyesült Államokban és Skóciában fejlesztették ki.

Mielőtt azonban ezekre rátérnénk, meg kell említenünk Jedlik Ányos magyar feltalálót, aki 1828-ban kifejlesztett egy elektromotort, amelyhez egy kicsi modellautót is konstruált, amelyet már az új motor hajtott. Sokan innen eredeztetik az elektromos autók családfáját.

A történetírás az első használható elektromos jármű prototípusának megalkotását egy skót úriemberhez, bizonyos Robert Andersonhoz köti.

A korai évek kapcsán még egy nevet érdemes talán említeni, Thomas Davenportét, aki az Egyesült Államokban alkotta meg elektromos járművének prototípusát, amelyet egy saját maga fejlesztett, egyenárammal működő motor hajtott. A jármű modellje egy kör alakú pályán mozgott, és egy fém sínről kapta az áramot. A feltalálót, aki egyébként kovácsként dolgozott, korai halála megakadályozta, hogy életnagyságban is lássa koncepciójának megvalósulását.

Az első lépések kora 1851-1900

Piacra lépnek az első elektromos autók, és kedvező fogadtatásra lelnek.

1888-ban Andreas Flocken német mérnök megépítette az első négykerekű elektromos autót. Korában számos háromkerekű konstrukció készült.

Az első elektromos hajtású haszongépjárművek a New York-i taxik sorát gyarapították. 1897-ben léptek szolgálatba, gyártójuk a Pope Manufacturing volt, amely később az Egyesült Államok első nagyüzemi elektromosautó-gyártója lett. A vállalatot Albert Augustus Pope alapította 1877-ben Bostonban és 1899-re már évi 500 darab gépkocsit gyártották. Sajnos a történet 1907-ben sok nehézség után bankcsőddel ért véget, majd nem sokkal később a tulajdonos is meghalt. A képen egy későbbi, de Pope gyártmányú autó látható.

1899-re már a gépjárművek teljesítményére sem lehetett panasz. A francia gyártású ”La Jamais Contente” (Az örök elégedetlen) sebessége már meghaladta a 100 km/órát. Sok Trabant sem ment ennyivel! A torpedó testű gépkocsi kasztnija könnyű fémötvözetből készült és két 25 kilowattos elektromos motor hajtotta. A gépkocsi valószínűleg nagyobb sebességet is elérhetett volna az 1899 május 1-jén, Párizs mellett mért 105 km/óránál, ha kicsit jobban figyelnek a légellenállásra és lejjebb ültetik a vezetőt.

1900-ra az áramhajtású autók nem kisebb fegyvertényt mondhattak magukénak, minthogy az Egyesült Államokban 28 százalékos piaci részesedést értek el a közúti járművek körében. Ma a gyártók csak álmodnak ekkora részarányról. Mondjuk a bázis is alacsony volt.

Felívelés és bukás, 1901-1950

1908 azért fontos dátum az elektromos gépjárművek történetében, mert ekkor vették elő azt a szöget, amelyet végül az áramautók koporsójába vertek: megjelent a piacon a benzinmotor hajtotta Ford T-modell. Az autót 1927-ig gyártották és több mint 15 millió darabot gyártottak belőle. Volt olyan nap 1925-ben, amikor 9-10 ezer darab gördült le belőle a gyártósorokról. A Ford T-modellnek magyar vonatkozása is van, tervezői csapatában két neves autókonstruktőrünk is részt vett, nevezetesen Galamb József és Farkas Jenő.

Az első amerikai elnök, aki gépkocsit vásárolt magának William Taft volt, aki történetesen egy elektromos gépkocsi mellett tette le a voksát. A volt elnök egyébként egy Baker Electric típusú autót vásárolt magának, de például Thomas Edison első autója is egy Baker Electric modell volt. A Baker nem csak erről nevezetes, hanem arról is, hogy 1906-ban 800 autót szereltek össze, amivel korának legnagyobb autógyártója volt.

1912 két okból is fontos az elektromos gépjárművek szempontjából: egyrészt ekkor találták fel az elektromos önindítót, amely sokkal kényelmesebbé tette a robbanómotoros gépjárművek kezelését (újabb szög az elektromos autók koporsójába), másrészt a 30 ezres darabszámával történelmi csúcsra emelkedett az üzemben álló, árammal hajtott autók száma.

És ezzel voltaképpen el is kezdődött az elektromos autók visszaszorulása: az 1930-as évek közepére az árammal hajtott gépkocsik voltaképpen eltűntek a föld színéről. Ebben a legnagyobb szerepet a belső égésű motorok elterjedése és az olcsó üzemanyag játszották a legnagyobb szerepet. És kisebb lokális próbálkozásoktól eltekintve a helyzet voltaképpen nem is változott az 1960-as évekig.

Az egyik ilyen próbálkozás viszont mindenképpen szót érdemel. 1947-ben egy japán autógyártó cég, a Fuji Precision Industries, piacra dobott egy 4,5 lóerős elektromos autót, amelynek a Tama nevet adták. Ennek ugyan sem a teljesítménye, sem az egyéb paraméterei nem úttörőek, azonban mégis fontos szerepet tölt be az áramautók evolúciójában: méghozzá azért, mert ugyanazon okból hozták létre, mint amiért ma is egyre inkább a közúti közlekedés elektrifikációja felé fordul az emberiség – spórolni kellett a fosszilis energiahordozókkal.

A második felvirágzás, 1951-2000

A magas olajárak és az egyre növekvő környezet- és klímaszennyezés a múlt század második felében ismét az elektromos autók felé fordította a közvélemény, a kutatók és az autógyártók figyelmét.

1966-ban úttörő kezdeményezésre került sor a benzinfaló autók hazájában, az Egyesült Államokban: a kongresszus olyan szabályozásra adta áldását, amely az elektromos autókat a légszennyezés elleni küzdelem egyik hatásos eszközeként nevesíti.

A fejlesztések ugyanakkor nem álltak le teljesen. Az elektromos autókkal kapcsolatos kutatások egyik fő mozgatórugója az egyre inkább kiélesedő űrverseny volt – az első holdautók mozgatására ugyanis más megoldást nem találtak a mérnökök, mint az elektromos hajtást. A kutatások eredménye nem is maradt el: 1971 július 31-én egy áramautó – a Lunar rover – lett az első embervezette jármű a Hold felszínén. A három autó még mindig a Föld égi kísérőjén parkol.

Az 1970-es évek olajválság újabb lökést adott az elektromos hajtású közúti járművek fejlesztésének. Ennek kapcsán a francia kormány 1976-ban elindította a PREDIT programot, hogy ezzel gyorsítsa fel az elektromos hajtású járművekhez kapcsolódó kutatás-fejlesztési aktivitást. A program egyébként több szakaszra bontva egészen 2006-ig napirenden volt és többek között olyan projektek fejlesztése köthető hozzá, mint a TGV.

Az 1990-es években pedig elszabadult a pokol: egyre több gyártó jelentette be környezettudatos hibrid vagy teljesen elektromos hajtású járművének fejlesztését, majd megjelenését, piaci forgalomba hozását. A teljesség igénye nélkül – 1996-ban jött a General Motors EV1-ese, 1997-ben a Toyota kezdte árusítani a hibridhajtású Priust, amelyből már a gyártás első évében 18 ezer darabot adtak el.

A kiteljesedés kora, 2001-

Az új évszázad/évezred első évtizedében a kormányzati és magánszektor is ismét az elektromos hajtás felé fordul. A fejlesztési lendület voltaképpen kitart az előző évtized közepétől egészen jelen korunkig.

Olyan ma már jól csengő nevek jelennek meg a piacon, mint a Nissan LEAF és a TESLA.

Párizsban 2011-ben pedig elindul a világ legnagyobb elektromosautó-megosztó szolgáltatása – az Autolib –, amely egymaga 3000 jármű tulajdonlását tűzte ki célul.

Ugyanakkor a francia kormány sem tétlenkedik, beindítanak egy olyan programot, amelynek keretében az állami gépjárműparkot 50 ezer új elektromos hajtású eszközzel terveznek bővíteni. Meglepő, de az interneten talált adatok szerint jelenleg mindkét program fut még.

Ugyanebben az évben az elektromos gépjárművek száma történelmi rekordot ér, 50 ezer ilyen jármű üzemelt ekkor a világban. Alig egy évvel később ez a szám már 180 ezer. Az elektromos autók pedig sok tekintetben ismét teljesen egyenrangú ellenfelei és társai a robbanómotorral hajtott társaiknak.

forrás: chikansplanet.blog.hu