Egyebek mellett erre jutott a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég felmérése. Két évvel ezelőtt még csak kétféle szériamodell volt elérhető a német piacon, és ezek 60 százalékkal kerültek többe azonos kategóriájú hagyományos társaiknál. Az autóipar sokat áldozott az akkumulátorok fejlesztésére, így hamarosan jelentősen megnő a villanyautók által az újabb töltésig megtehető távolság. A nyilvános töltőoszlopok száma pedig 2010 és 2012 között évi 80 százalékkal, háromezerre emelkedett Németországban, annak dacára, hogy az ilyesmit telepítő cégeknek ez hatalmas veszteségeket okozott – a Siemens például nemrég ki is vonult ebből az üzletágból.
Hazánkban jelenleg 20 elektromos közcélú töltőoszlopot telepítettek az áramszolgáltatók, elsősorban Budapesten és Nyugat-Magyarországon. Az év végéig további 10 kút megnyitását ígéri az egyik energiaszolgáltató, amelynek kútjait – mind a régieket, mind az újakat – az idén még ingyen lehet használni. „A budapesti fejlesztések nem meglepők, hiszen az elektromos autók elterjedése elsősorban nagyvárosi környezetben várható” – jegyzi meg Sorossy Sándor, az IFUA Horváth & Partners partnere hozzátéve, hogy idehaza jelenleg 10-nél kevesebb elektromos autótípus kapható.
Jelenleg alig több mint 10 000 villanyautó van német tulajdonban, s számuk az év végére is csak 13 000-re várható. A fejlesztések és az árcsökkenés gyors üteme azonban azt valószínűsíti, hogy 2020-ra nem csak elérik, de meg is haladják a berlini kormány által kitűzött célt, nevezetesen, hogy több mint egymillió elektroautó fusson az ország útjain. Addigra a töltőoszlopok számát 200 000 körülire szeretnék szaporítani. Magyarországon a megújuló energiaforrások felhasználását ösztönző európai uniós irányelv szerint 2020-ig mintegy 7 000, az elektromos autók feltöltésére szolgáló nyilvános oszlopot kellene kihelyezni közterületre.
A felmérésről:
A stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners felmérése standard, mérhető adatokon alapul, s nem vesz figyelembe véleménykutatást. Kulcsmutató például az értékesített elektromos autók száma. Mindazonáltal az előrejelzések inkább orientációs jellegűek, s nem tekinthetők precíz prognózisnak, hiszen a múltból csak korlátozottan lehet következtetéseket levonni a jövőre nézve.