Don és Peggy éppen egy magát „kreatívnak” képzelő fickó, Danny (a szereplőválasztás egy dupla kikacsintás) portfólióját nézik, ami különböző reklámokat tartalmaz – de azonos szlogennel: „A gyógyír az átlagos…-re.” (The cure for the common…) Danny pipával, idióta nyakkendőben ül, és többször is Rogerre hivatkozik. Don ekkor rámutat egy ismerős képre: a Volkswagen bogár évekkel (évadokkal) ezelőtti „Lemon” reklámjára, ami anno nagy irígység tárgya volt a cégnél. Danny rendíthetetlen: „Ez egy példa arra, hogy milyen reklámokat akarok csinálni.” Végül könyörgőre vált: 24 éves, a reklámszakmában akar dolgozni, és akár még padlót is söpörne. Megint megemlíti Rogert, azt kérdezve, hogy mesélt-e róla Donnak.
Don egy elfojtott „igen”-nel válaszol. Peggy búcsúzik, Don sok szerencsét kíván, mire Danny aggódva kérdezi, hogy ez most akkor igen, vagy nem. Peggy egy gyors „majd értesítjük”-kel továbbzavarná, de Danny ekkor azt kérdezi, tudnak-e egy jó helyet ahol enni lehet. Don ekkor Miss Blankenship segítségét javasolja, és bezárja a fickó mögött az ajtót. Majd megfordul és csak annyit kérdez: „Mi ez? Kandi Kamera?” Peggy tudálékosan megjegyzi: ki van zárva, hogy ez a fickó 24 legyen, elvégre ő 25. Peggy kérdésére Don elmondja, hogy Danny Jane unokatestvére. Peggy ekkor hozzáteszi: „Jó látni, hogy van aki rosszabb nálam, és még tudom is róla, hogy az.” Közben Peggynek is tölt egy italt. „Azért ne szokj hozzá.”
