Országszerte közel nyolcszázötven erdőgazdálkodó regisztrált arra a Földművelésügyi Minisztérium által szervezett rendezvénysorozatra, melynek célja a 2014-2020-as vidékfejlesztési támogatások új erdészeti jogcímeinek megismertetése volt.
Egységes Országos Linkkalauz Rendszer címkéhez tartozó bejegyzések
Nem módosul a gyülekezési törvény
A kormány egyáltalán nem gondolkodik a gyülekezési törvény módosításában, erről még koncepcionális szinten sem tárgyalt senki a kormányban – hangsúlyozta L. Simon László. Az államtitkár nyomatékosította: a téma nincs napirenden, és a szabadságjogaink védelmében egy lépést sem hátrál a kormány.
Sikeres és hatékony a földrajzi jelzés nélküli borokra bevezetett ellenőrző jegy
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által földrajzi jelzés nélküli borokra vonatkozó – miniszteri rendelettel bevezetett – ellenőrző jegy kapcsán az elmúlt egy hónap tapasztalatai alapján látható, hogy az intézkedés látványos eredményeket hozott.
A megyei matricás rendszer a korábbit egészíti ki
A területi alapú megyei matricás rendszer a korábban létező időalapú mellé lép be, azzal a céllal, hogy az autósoknak könnyebbséget és pénzmegtakarítást jelentsen – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatóján, újságírói kérdésre válaszolva.
A magyar kormány támogatásával újul meg a madéfalvi vérengzés emlékműve
A magyar kormány támogatásával újulhat meg a székelyföldi Madéfalván a Siculicidium néven ismertté vált vérengzés emlékműve – jelentette be a tragikus esemény 251. évfordulóján tartott megemlékezésen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára.