MOST MÉG VÁLASZTHATSZ SAJÁT IDŐPONTOT ÉS HELYSZÍNT! REGISZTRÁLJ a LINKEN:
Vidékfejlesztési Program Pályázathoz Kapcsolódó VP1-1.1.1-23 REGISZTRÁCIÓ.
VP1-1.1.1-23 Képzési Kötelezettség
A családi boldogság nem egy állandó állapot, amelyet elég egyszer elérni, és onnantól elégedetten hátradőlhetünk.
A családi boldogság folyamatos munkát, kitartást és kudarctűrő képességet igényel. Minden család dinamikája más, ezért lehetetlen általános szabályt alkotni, a kiegyensúlyozott otthonokra azonban általában jellemzőek a következők:
Ingyenes, 100%-ban támogatott képzés!
Az új feltételekkel megvalósuló „Diplomamentő II.” program célja a korábbiakhoz hasonlóan továbbra is az, hogy az abszolvált, de nyelvvizsga hiányában diplomával még nem rendelkező, államvizsgájukat hazai felsőoktatásban teljesített, de hallgatói jogviszonyban már nem állók nyelvi képzésbe történő bevonása a diploma átvételéhez szükséges államilag elismert nyelvvizsga megszerzése érdekében.
A programban Intézményünknél angol és német nyelvi képzések valósulhatnak meg, amelyek kimeneti szintje legalább általános, B2 „KER” szerinti kimeneti szint, ennek alapján például a szakmai nyelvvizsga is támogatható.
A Diplomamentő II. programban támogatható képzési forma a kiscsoportos mellett a rugalmasabb időbeosztású egyéni felkészítést is lehetővé tesz.
A nyelvi képzések várhatóan 2018. szeptember közepétől indulnak és 2019. december 31-ig fognak tartani az alább felsorolt településeken:
– Eger
– Gyöngyös
– Heves
– Igény felmerülése esetén kihelyezett egyéni és csoportos formában is.
A támogatottaknak legkésőbb 2020. március 31-ig kell bemutatniuk a megszerzett nyelvvizsga bizonyítványukat és az az alapján kézhez kapott diplomájukat. Amennyiben ez nem történik meg, a teljes támogatási összeget kell visszafizetni!
Figyelem! A programban történő részvétel korlátozott létszámú, ezért jelentkezz mihamarabb!
A program iránt érdeklődők, jelentkezők az alábbi e-mail címen, illetve telefonszámon jelezhetik érdeklődésüket Intézményünk felé az induló képzéseinkkel kapcsolatosan:
E-mail cím: diplomamento@felnottkepzes.hu
Telefonszám: +36 30 733 75 38
© “IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
“IOSZIA” – For the People… Partnereink, Referenciáink
ECL NYELVVIZSGA VIZSGAHELY AZ: 1769, EURO EXAM NYELVVIZSGA VIZSGAHELY AZ: 1894, ECDL VIZSGAHELY AZ: 518
Felnőttképzési tevékenységet igazoló engedélyszám: E-000526/2014
Adószáma: 13531223-2-42, Cégjegyzékszáma: 01-09-283044 – Felnőttképzés
“IOSZIA” OKJ Képzések – OKJ Tanfolyamok – Nyelvtanfolyamok – Nyelvvizsgák! Oldaltérkép
Az új feltételekkel megvalósuló „Diplomamentő II.” program célja a korábbiakhoz hasonlóan továbbra is az, hogy az abszolvált, de nyelvvizsga hiányában diplomával még nem rendelkező, államvizsgájukat hazai felsőoktatásban teljesített, de hallgatói jogviszonyban már nem állók nyelvi képzésbe történő bevonása a diploma átvételéhez szükséges államilag elismert nyelvvizsga megszerzése érdekében.
A programban Intézményünknél angol és német nyelvi képzések valósulhatnak meg, amelyek kimeneti szintje legalább általános, B2 „KER” szerinti kimeneti szint, ennek alapján például a szakmai nyelvvizsga is támogatható.
A Diplomamentő II. programban támogatható képzési forma a kiscsoportos mellett a rugalmasabb időbeosztású egyéni felkészítést is lehetővé tesz.
A nyelvi képzések tervezetten 2018. szeptember közepétől indulhatnak és 2019. december 31-ig kell befejeződniük, az OFA Nonprofit Kft. által pályázat útján elérhető képzési támogatás mértéke maximum 300.000.-Ft/fő.
A támogatottaknak legkésőbb 2020. március 31-ig kell bemutatniuk a megszerzett nyelvvizsga bizonyítványukat és az az alapján kézhez kapott diplomájukat. Amennyiben ez nem történik meg, a teljes támogatási összeget kell visszafizetni.
A program iránt érdeklődők, jelentkezők az alábbi linken jelezhetik érdeklődésüket Intézményünk felé az induló képzéseinkkel kapcsolatosan.
Email cím: diplomamentoii@felnottkepzes.hu
Az Invitel a Széchenyi 2020 Program keretében kiírt pályázat első és második körének eredményeként 11 járás közel 100 településére vonatkozóan 1,95 milliárd forint értékű európai uniós forrást nyert el legalább 30 Mbit/s sebességű vezetékes hálózat fejlesztésére, melynek köszönhetően újabb területekre juttathatja el a minőségi, gyors internetszolgáltatást. A távközlési társaság a makói járásban már az első […]
“győr” kifejezésre történő keresés eredménye – Hírek