videó címkéhez tartozó bejegyzések

Tudomány nélkül egy ország nem lehet sikeres

Az emberi erőforrások minisztere szerint tudomány nélkül egy ország nem lehet sikeres. Erről Balog Zoltán a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) záróülésén beszélt hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián.

Kiemelte: tudomány nélkül egy ország nem tud valóságos eredményeket létrehozni. A gazdaság sem válhat tudomány nélkül sikeressé, és igazán jó kormányzati teljesítmény sincs igazán jó tudományos háttér nélkül – jelentette ki.
Hozzátette: a tehetség nem érdem, azért van, hogy “jól sáfárkodjunk vele”. A miniszter szerint valóságos teljesítményt, eredményt szorgalommal, valódi tanulással lehet elérni.

Kitért arra is: közös felelősség, hogy rendszerszerűen úgy működjön a köznevelés és a felsőoktatás, hogy a tehetségek érvényesülni tudjanak.

Nagyon fontos a társadalom, a szűkebb közeg, a kormányzat, valamint a magángazdaság részéről is a visszajelzés. A mecenatúra terén az utóbbi években jelentős előrelépést sikerült elérni. Érdemes többet akarni, mint az átlag, ha ez így van, akkor abból személyesen is lehet profitálni, de profitál a nemzet is – mondta a tárca vezetője.

Pálinkás József, az MTA elnöke köszönetet mondott azoknak a diákoknak, akik tehetségesek és erőfeszítéseket is tesznek. A tehetség önmagában, erőfeszítés nélkül nem vezet eredményre – fogalmazott. Kiemelte: a diákköri munkában jelen van a mester és tanítvány közötti együttmunkálkodás, ez a személyes jelenlét és hatás fontosabb, mint a könyvekből, képernyőről megtanulható konkrét ismeretek. Az MTA elnöke azt kérte, a diákok gondoljanak arra, az egyetemes tudományért és a magyar nemzetért egyaránt tevékenykednek.

Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke azt mondta: a több mint 60 éves diákköri mozgalom mögött “rendkívül igényes munka”, a hallgatók és oktatók együttműködése áll. A mozgalomba mára már több ezren kapcsolódnak be.

Az idei OTDK-n 16 szekció 494 tagozatában összesen 4615 pályamunkát mutattak be a diákok, akik közül 1482-en értek el valamilyen helyezést. A tagozati első helyezettek pályázhattak a záróünnepségen átadott Pro Scientia Aranyéremre, amelyet a teljes hallgatói életpálya figyelembe vételével 45-en kaptak meg, további két diák kimagasló művészeti tevékenységéért Pro Arte Aranyéremben részesült.

A rendezvényen Mestertanár Aranyérmet 52 olyan oktató, kutató vehetett át, akinek munkája hozzájárult a tudományos diákköri tevékenység elismeréséhez.

(Forrás: MTI, videó: Kormány.hu)

Minden felsőoktatási szakon lesz államilag finanszírozott férőhely

Minden felsőoktatási szakon lesz államilag finanszírozott férőhely a jövő évben – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, miután szerdán a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) tárgyalt a fővárosban, majd megállapodást írtak alá.

A Balog Zoltán miniszter és Körösparti Péter HÖOK elnök által aláírt dokumentumban a korábbi egyezséghez hasonlóan 16 szakon – közte közgazdász, jogász- és kommunikációs képzésben – külön meghatározták a bekerüléshez szükséges ponthatárokat. Ezek 410 és 465 pont között mozognak, az ezt elérő, vagy meghaladó hallgatóknak állami ösztöndíjas helyeket biztosítanak. A kormány törekszik arra, hogy ezeken a szakokon a 260 pontot elérő, vagy meghaladó elsőhelyes jelentkezők 10-20 százaléka számára biztosítson állami ösztöndíjas helyeket.

A dokumentum kitér arra is, hogy az aláírók szerint a felvételi eljárás új rendszerére történő átállás sikeres volt, az előző évhez képest nőtt az állami ösztöndíjasként felvett hallgatók száma.

Balog Zoltán bejelentette azt is, hogy a felsőoktatás jövőre több mint 18 milliárd forintos pluszforrással számolhat.

A megállapodás tartalmazza, hogy a felek folytatják együttműködésüket a minőségi felsőoktatás megteremtése érdekében, mind kétoldalúan, mind a felsőoktatási kerekasztal keretei között. Fontosnak tartják, hogy a kormány minél előbb tárgyalja meg a kerekasztal által kidolgozott és elfogadott finanszírozási modellt és a nemzeti felsőoktatási törvény módosítását. Az MTI kérdésére, hogy a felsőoktatási törvény módosítása még idén a parlament elé kerülhet-e, a miniszter azt mondta: ez azon múlik, hogy mi lesz a sorsa a felsőoktatási kerekasztal munkaanyagának. Mint mondta: azt vállalták, hogy beviszik a kormány elé a munkaanyagot. Hangsúlyozta: ő azt forszírozza, hogy a kabinet minél előbb tárgyaljon róla, hogy legyen idő még ebben a ciklusban elfogadni a változtatásokat.

Ez nem egy komplex, átfogó stratégia, hanem a lényeges irányokat jelöli ki – rögzítette. A dokumentum szerint a felek üdvözlik és indokoltnak tartják az állami felsőoktatási intézmények felelős és hatékony irányítását, melynek részeként elfogadják a kancelláriarendszer kialakítását.

Az még nem dőlt el, hogy a kancelláriarendszert kísérleti jelleggel bevezessék-e már most január 1-től bizonyos intézményeknél, vagy egységesen a rákövetkező esztendőben – jelezte Balog Zoltán. (A legutóbbi változat szerint az egyetemi-főiskolai kancellárok készítik majd elő – indoklást mellékelve – az intézményi döntéseket, a végső szót azonban a szenátus és a rektor mondja majd ki. A kancellárok feladata lesz még a gazdaságilag előnytelen konstrukciók megakadályozása is, valamint az informatikai park működtetése). A kormány egyidejűleg az autonómia jegyében visszaállítja a rektorválasztás korábbi módját. Ennek értelmében az intézményvezetőt a szenátus választja meg és a miniszter megerősítésre terjeszti fel az államfőnek.

A megállapodás alapján a felek egyetértenek azzal, hogy a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek is esélyt kell biztosítani a továbbtanulásra, ezért az érintett társadalmi csoportok felsőoktatásba való bejutását segítő oktatási programokat tart fenn a kormány.

Balog Zoltán kitért arra is, hogy a kiemelkedő sportsikereket elérő hallgatók külön juttatást kaphatnak majd, a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj elindítását hamarosan bejelentik.

Körösparti Péter, a HÖOK elnöke teljesen elfogadhatónak nevezte a megállapodást. Mint kifejtette: sikerült megőrizni azt a pozíciót, hogy minden szakon lesznek állami ösztöndíjas helyek. Fontosnak tartotta, hogy rögzítették, ahogyan idén, úgy jövőre is pluszforrások kerülnek a felsőoktatásba. Jelentősnek nevezte még azt is, hogy a felsőoktatási kerekasztal folytatja munkáját.

A Klebelsberg-ösztöndíj fontosságát külön is hangsúlyozta, hozzátéve: különösen a természettudományos területen a tanárképzésben “gyakorlatilag elfogytak a hallgatók”. Az ösztöndíjnak köszönhetően úgy tűnik, emelkedésnek indult főleg fizika és matematika szakokon az osztatlan tanárképzésre jelentkezők száma – jegyezte meg a hallgatói vezető.

Tavaly több hónapon át tartó tiltakozás vette kezdetét miután nyilvánosságra került a kormány terve a hallgatói keretszámok átalakításáról. A kormányzattal folytatott több fordulós tárgyalás után a HÖOK és a szakminiszter részmegállapodást írt alá idén januárban, amelyben rögzítették, azon a 16 szakon – a többi között a jogász- és a közgazdászképzésben – is lesznek állami férőhelyek, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni. A dokumentum mellékleteként meghatározták az érintett szakokra bejutáshoz szükséges ponthatárokat is.

(Forrás: MTI, fotó: Botár Gergely|Kormány.hu)

Megállapodás_HÖOK_20131113

Balog: a kormány elkötelezett a gyermekek védelme iránt a digitális világban

A kormány elkötelezett aziránt, hogy tájékoztatással vagy jogszabályokkal védje a gyermekeket a virtuális valóságban, a digitális világban – mondta az emberi erőforrások minisztere kedden a Médiatudatosság az oktatásban című budapesti konferencián.

Balog Zoltán szerint politikai, társadalmi, jogi, etikai, valamint gyakorlati megoldásokat egyaránt keresni kell annak érdekében, hogy a felnövekvő generációk ne váljanak kiszolgáltatottá, transzparenssé és ilyen módon manipulálhatóvá a virtuális világ által akár a munka, akár a fogyasztás világában.

A miniszter az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet rendezvényén emlékeztetett a szeptembertől három évfolyamon bevezetett nemzeti alaptanterv azon elemére, amely kiemelten kezeli a médiatudatosságot, ennek tematikáját ezért minden tantárgyba beépítette. A tantervben hangsúlyosan van jelen a többi között a média szerepe, a nyilvánosság, a reklámok, a médiában megjelenő tematizáció vagy az ott tapasztalt leegyszerűsítés veszélye is – mondta.

A média, a digitális forradalom az egész életünket átalakítja – figyelmeztetett Balog Zoltán, aki azért ítélte fontosnak a szabályozást, hogy „ne legyünk digitális alattvalók”, ugyanakkor úgy vélekedett: a tudatos médiahasználatot a nevelésen keresztül kell elérni a fiataloknál.

A miniszter, aki a jövő útjának nevezte a digitális tananyag használatát, az eddigi tapasztalatokat mégis úgy összegezte: az új eszközök a nyomtatott könyvek alkalmazásával együtt érhetik el a legjobb eredményt.

(Forrás: MTI)

Balog Zoltán országbeszéde az UNESCO kongresszuson

Az alábbiakban Balog Zoltán az UNESCO 37. Általános Kongresszusán, Párizsban elmondott beszédének a leirata olvasható.

Az emberi erőforrások minisztere mellett a kongresszusnak volt egy másik magyar főszereplője is: Bogyay Katalin az elmúlt két évben a szervezet közgyűlésének elnöki posztját töltötte be. Leköszönő beszédét ide kattintva olvashatják, illetve egy vele készített, a tevékenységéről szóló hosszabb interjú megtekinthető az UNESCO Youtube csatornáján.

National statement

by Minister Zoltán Balog (Hungary)

at the 37th Session of UNESCOs General Conference

 

Mr President of the General Conference,

Madam Chair of the Executive Board,

Madam Director-General,

Your Excellencies,

Ladies and Gentlemen,

Distinguished Colleagues,

 

On behalf of the Hungarian Government please allow me to start by congratulating Mr. Hao Ping for being elected as President of the 37th Session of UNESCO’s General Conference.

I also would like to congratulate to the outstanding work of Katalin Bogyay, Ambassador of Hungary to UNESCO, the President of the 36th Session of the General Conference. Dear Katalin, the Hungarian government and your country, Hungary are proud of You! Thank you!

Let me congratulate the Director General for her re-nomination and her ongoing efforts to build a visible, capable, credible and effective UNESCO. Hungary fully supports the reform process which was launched by Mme Bokova. I would like to thank for the Collaboration of UNESCO at the Budapest Water Summit this October. The Budapest Statement was adopted by unanimity at the end of the Summit. This Statement makes suggestions for the UN Member States for the post-2015 water related Sustainable Development Goals.

We are organizing the Budapest World Science Forum this year in Brazil, together with UNESCO and the Brazilian Academy of Sciences. The Budapest World Science Forum to be organized the first time outside Hungary will make this important science meeting even more global and shows the commitment of the Hungarian Government to play a crucial role in science diplomacy worldwide.

Because of Hungary’s commitment in the protection of our environment we have applied to the membership of MAB, the International Coordinating Council of the Programme on Man and the Biosphere.

We are committed to work towards transboundary biosphere reserves which put emphasis not only on preserving and protecting natural values, but also on creating sustainable development and improving the living conditions of the rural population. This accepted biosphere reserve programme is a perfect example of international co-operation and hopefully more countries will join the nomination.

Ladies and Gentlemen,

Holocaust and Roma education are very much in the frontline in the Hungarian education priorities.

We are honoured that UNESCO has granted the patronage to the Holocaust Memorial Year 2014 in Hungary. This patronage was officially announced in Budapest last week by Dr. Samuel Pisar, UNESCO Honorary Ambassador and Special Envoy for Holocaust Education in Hungary. The Memorial Year will commemorate the 70th anniversary of the deportation of Hungarian Jews and will mainly focus on education and culture. The teaching of Holocaust related information became part of the Hungarian National Curriculum and now it can be found in contents of various courses (history, literature, native language, ethics etc.).

In Roma education we have introduced measures to help to preserve Roma identity, their language and cultural traditions. The Hungarian Romas, just like any other Hungarian nationalities, can initiate the education in their own language, and the teaching of Romani language. The history of Roma is included in the National Curriculum, which makes possible for students to learn about the cultural diversity of our country. We are the first country in the world where each student has to learn about the history and culture of Hungarian roma. In the Curriculum cultural diversity and history of nationalities living in Hungary and the need for tolerance and acceptance is highly stressed. Moreover, students can learn about the negative effects of exclusion, racism and anti-Semitism during various courses. We hope to work in collaboration with UNESCO in Roma education. Roma education is strongly related to our social transformation.

Having this is mind Hungary is applying to MOST, the Intergovernmental Council of the Management of Social Transformations Programme.

Ladies and Gentlemen,

Cultural diversity is of utmost importance for the Hungarian government. It is part of the Hungarian cultural tradition to have different approaches towards our own identity. Always  keep West but never forget that you come from the East. This sentance of the famous Hungarian writer Sándor Márai has always been relevant in the last thousand years of Hungary. We, Hungarians keep discussing: are we a bridge or a ferry between East and West.

And for Hungary, heritage protection has always been of a high priority, therefore Hungary is applying for the Intergovernmental Committee for the Safeguarding of the Intangible Cultural Heritage. Besides the protection of intangible and tangible cultural heritage, the World Heritage program is also widely acknowledged in Hungary. The Hungarian Parliament adopted the Law on World Heritage that entered into force in January 2012 in order to provide for a solid legal and institutional basis of the implementation of the World Heritage Convention. The purpose is to ensure the efficient management of Hungarian World Heritage sites, the protection of their outstanding universal values in line with the principles of sustainable development.

Ladies and Gentlemen,

Finally, let me emphasize that the Hungarian Government is fully committed towards UNESCO’s values in our educational, cultural, science and sport programmes.

Thank you for your attention!

 

(Fotó: Olivier Toussaint)

Balog Zoltán: A siker a keresztények számára elsősorban szolgálat

A siker, a győzelem a keresztények számára elsősorban feladat és szolgálat, ha pedig siker koronázza munkájukat, az nem karriert jelent, hanem áldást – mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) IX. országos kongresszusán tartott beszédében szombaton a Parlament felsőházi termében.

A miniszter rámutatott: a keresztény emberképet “kristálytisztán” mutatja meg egyebek mellett az a nevelőszülői hálózat, amelynek keretében célul tűzték ki, hogy 2014. január 1-jétől egyetlen egy szülő vagy család nélküli kisgyermeket sem adnak intézetbe 12 éves korig, valamint 2017. január 1-jére egyetlen ilyen korú gyermek se legyen intézetben, hanem mindegyikük családban éljen.

Balog Zoltán megemlítette: komoly felkészítő képzést indítottak a nevelőszülőknek, hogy minél jobban el tudják látni feladatukat, ebben pedig sok segítséget kaptak az egyházaktól, amelyek közül kiemelkedik a görög katolikus egyház. Azzal is igyekeznek vonzóvá tenni a nevelőszülőséget, hogy munkaviszonynak ismerik el ezt a tevékenységet – jegyezte meg.

A diakóniai, a kulturális és a közéleti munka, továbbá az oktatás fontos feladatai a keresztény közösségeknek, amiket rajtuk kívül ugyan mások is el tudnak végezni, “egy dolgot azonban csak mi tudunk: a keresztény tudatot” a nevelői, oktatói, szeretetszolgálati munkában éppúgy, mint a törvényhozásban – mondta. A keresztények életének középpontjában ugyanis ott van a mérce, amihez képest vizsgálják meg, hogy valami jó-e vagy rossz – mutatott rá.

Meglátása szerint a keresztények és a nem keresztények között az a különbség, hogy a keresztények nem próbálják meg lejjebb venni az erkölcsi “lécet” még akkor sem, ha nem tudják átugrani, szemben a nem keresztényekkel. A hívő ember tudja, hogy ha nem is viszi át mindig az erkölcsi lécet, a bűnvallomás után bűnbocsánatot kaphat – jegyezte meg.

A tárcavezető kiemelte: mércét kell állítani először magunknak, azután a társadalomnak, utóbbival pedig esélyt teremtenek arra, hogy szembesüljenek azzal, hogy mi a jó és mi a rossz. Ennek érdekében vezette be a kormány az erkölcstan oktatást, ugyanis Magyarország eddig az egyetlen volt az egykori kommunista országok közül, ahol nem volt kötelező az erkölcstan oktatás. Utalt arra: “picit rosszul esett” neki, amikor volt olyan hang az egyházak közül, miszerint ők nem kérték a hitoktatás rendszerének átalakítását, pedig “e nélkül nincs jövője az országnak”.

Majnek Antal munkácsi püspök kiemelte: az önzésre épülő társadalom nem maradhat fenn, mert ez esetben felbomlanak a családok, és nem sokkal ezután a nemzet is. Hozzáfűzte: a mai európai jóléti társadalmak tagjaiból hiányzik az elköteleződés, az áldozathozatal és a felelősségérzet.

Beszámolt arról: Kárpátalján több mint 40 felekezet működik, a római katolikusok 60 ezren, a görög katolikusok pedig 300 ezren vannak, és Kárpátalján kapták vissza a legtöbb templomot a katolikusok a kommunizmus bukása után a Szovjetunió utódállamaiban.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke arról beszélt: az egyháznak óvakodnia kell attól, hogy “irredenta próbálkozások fedezetéül szolgáljon”, ugyanakkor “Isten ellen lázad, aki magyarságát szégyelli”. Úgy fogalmazott: az erdélyi magyarság körében egyre inkább lábra kap a világpolgár szemlélet, ami a közösségeik apadásához vezethet, ezért az egyháznak a hívek között kell munkálnia a lelki megújulást.

Pásztor Zoltán kassai püspöki helynök felhívta a figyelmet: újjá kell éleszteni a felvidéki magyar társadalmat, az egyház természetes feladata pedig az élet gondozása, ami alapvetően segíti az egyes emberek identitásának kialakítását. Meg kell védeni a szülők jogát gyermekeik nevelésében elsősorban erkölcsi és vallási tekintetben – hangsúlyozta.

Tempfli Imre plébános a nyugati diaszpórában élő magyarokkal kapcsolatban elmondta: sokat jelent az idegenben élőknek a magyar papokkal való találkozás, ezért Németországban 67 katolikus missziót tartanak fenn a magyarok számára és 193 miséző helyük van, miáltal 170 ezer embert érnek el.

(Szöveg: MTI)